ÉAOP-5.1.3-2008-0001 számú,

„A nyírtelki Innovációs- és Képző Központ gyakorlati oktatási feltételeinek bővítése,  majd beindítása hátrányos helyzetű csoportok szakmai és vállalkozói képzésének mintaprojektjeivel”

 

A címben megjelölt projektet 2009.02.01. és 2010.12.31. között valósítottuk meg. Jelenleg az eredmények fenntartása van folyamatban. A projekt bemutatása:

Projektünk első része: a Nyírtelken 2006-ban létrehozott Innovációs- és Képző Központ jelenlegi területének és felszereltségének kiegészítése a gyakorlati oktatás feltételeinek nagymértékű fejlesztésével. Ezt a használaton kívüli Tűzoltószertár felújításával, bővítésével, és ott tanüzem és tanlabor létesítésével, berendezésével értük el.

Projektünk második részében hátrányos helyzetű csoportok (gyesről visszatérő, 40 év feletti álláskereső, tartósan munkanélküli, megváltozott munkaképességűek számára valósítottunk meg speciális oktatási és támogatási mintaprojekteket (térítésmentesen). E mintaprojektek speciálisak voltak, mert magukban foglalták:- a kiválasztott OKJ-s képzésen belül a gyakorlat és a vállalkozási ismeretek emelt szintű oktatását is, s a vállalkozóvá válás vizsgálatát esettanulmányokon keresztül,- és a pszichoszociális támogatást is.

Főbb indikátorok: kibővített, felszerelt Innovációs és Képző Központ, hátrányos hely-zetűeket nemcsak szakmához juttató, hanem alkalmazottként vagy vállalkozóként dolgozni akaró felnőttekké képező oktatási modell, min.4 szakmában 60 fő kiképzése.

 

A projekt eredményei:

- létrejött egy komplex innovációs és képző központ, mely működése közhasznú,

- a résztvevők közül 60 fő - a választásuktól függően – 4 féle szakma egyikéből OKJ-s bizonyítványt szerzett,

- a résztvevők min. 50 %-a „emelt szinten” elsajátította a vállalkozási ismereteket azaz az OKJ-s vizsgán túlmenően elkészítették a tervezett vállalkozásuk üzleti tervét,

- a főpályázó 2 új munkahelyet létesít a projekt megvalósítása folyamán, melyet a projekt eredményeinek fenntartása alatt – a vállalásnak megfelelően – fenntart.

 

A fő tevékenységek, eredményeik és hozzájárulásuk a projekt céljához a következők voltak:

 

Ssz

A projekt fő tevékenységei

Tevékenységek eredményei

Hozzájárulás a proj.céljához

1.

Projektgenerálás, a megvalósítás előkészítése

1.1

Szükségletfelmérés, a pro-jektgenerálás,

Bizonyított szükségletekre alapozott projekt

A projekt elősegíti a térség foglalkoztatásának javulását

1.2

Tervezés, engedélyeztetés

Épületátalakítási terv megfel

Az átalakítás tervezett

1.3

Pályázat készítés, beadás

Támogatás elnyerése

A projekt megvalósítható

2.

A hiányzó infrastruktúrális feltételek megteremtése

2.1

Épület felújítása, bővítése

Felújított, kibővített épület

A szak- és vállalkozóképzés feltételeinek megteremtése

2.2

Felszerelés beszerzése

Berendezett oktatóhely

3.

Hátrányos helyzetű csoport bevonása a képzésbe

3.1

Konferencia, kommunikáció

A projekt megismertetése

A célcsoport tud a projektről

3.2

Jelentkezők toborzása

Elegendő, alk. jelentkező

Munka iránti vágy felkeltése

3.3

Kiválasztás pszichoszociális támagatással

Tanulni, dolgozni v. vállalkozni akaró résztvevő

Alkalmas résztvevők kerülnek kiválasztásra

4.

Szak- és vállalkozó-képzési, és  pszichoszociális támogatási mintaprojektek

4.1

Tananyagfejlesztés

Célcsopra adaptált tananyag

Célcsoport el tudja sajátítani

4.2

Képzés

4.2.1

Szakmai elméleti és gyakorlati képzés

A szakmát elsajátított, kiképzett résztvevők

Megszerzik a szakma ill. a vállalkozás gyakorlásához szükséges ismereteket, és dolgozni, vállalkozni akarnak.

4.2.2

Vállalkozóképzés

Vállalkozói tudás megszerzés

4.2.3

Pszichoszociális támogatás

A résztvevő motivációt kap

5.

A projekt zárása

5.1

Zárókonferencia

Eredmények disszeminációja

Terjed a felnőttképzési modell

 

 

 

A projekt előrehaladása az alábbi ütemben történt:

A projekt kezdete: 2009. február 1.

1./ Beszerzések előkészítése: 2009. febr.1 – 2009. március 31.

2./ Beszerzések bonyolítása: 2009. április 1 – 2009. június 30.

3./ Honlap készítése, feltöltése: 2009. május 31-ig.

4./ Hirdetés megjelentetése: 2009. június 18.

5./ A projektet és a képzéseket ismertető, a vállalkozóvá válást népszerűsítő brosúra elkészítése: 2009. június 24. Kiosztása, szétküldése: 2009. június 24-től.

5./ Nyitókonferencia 2009. június 24-én.

6./ Építkezés megvalósítása: 2009. június 1 – november 30.

7./ Távoktatásos tananyag megvásárlása 2009. június 30.

8./ Hirdető-tájékoztató és emléktábla elkészíttetése, tájékoztató tábla kihelyezése 2009. június 30.

9./ Tananyagfejlesztés 2009. július 1-tól.

10./ A DUNA TV portréfilmet készített a projektmenedzserrel, melyben szerepel ezen projekt is. A portréfilmet 2009. 08.15-én a „Női pulzus” c. műsorban láthatják a klaszter tagjai és az érdeklődők.

11./ A képzések meghirdetése és a jelentkezések fogadása 2009. szeptemberétől történt.

12./ A képzések megvalósítása 2010. január és augusztus között történt. Sikeresen elvégezte 60 fő 4 OKJ-s szakmában.

 

 

 

A KÉPZÉSEK ISMERTETÉSÉT LD. LEJJEBB.

Az EAOP-2008-5.1.3  A régiós civil szervezetek infrastrukturális feltételeinek fejlesztése c. pályázati felhívásra készített „A nyírtelki Innovációs- és Képző Központ gyakorlati oktatási feltételeinek bővítése,  majd beindítása hátrányos helyzetű csoportok szakmai és vállalkozói képzésének mintaprojektjeivel” című nyertes pályázatunk keretében az alábbi ismertetésre kerülő OKJ-s és kapcsolódó vállalkozói képzéseket hirdettük és hirdetjük meg.

 

A MEGHIRDETETT OKJ-S KÉPZÉSEK LEÍRÁSA

Az ÉAOP-5.1.3-2008 „A nyírtelki  Innovációs és Képző Központ gyakorlati oktatási feltételeinek bővítése, majd beindítása hátrányos helyzetű csoportok szakmai és vállalkozói képzésének mintaprojektjeivel” című pályázat keretében meghirdetett OKJ-s képzések az alábbiak voltak:

 

Az Édesipari termékgyártó részszaképesítései közül:

335410101003101 Cukorkagyártó

335410101003102 Csokoládétermék-gyártó

335410101003104 Keksz- és ostyagyártó

A Tartósítóipari termékgyártó részszaképesítései közül:

335410601002101 Gyümölcsfeldolgozó

335410601003101 Konzervgyártó

335410601002104 Savanyító

Az Édesipari termékgyártó részszaképesítései közül:

335410701003101 Friss és tartós tejtermékek gyártója

335410701003102 Sajtkészítő

 

A képzés elválaszthatatlan részét képezte és képezi a résztvevők vállalkozási ismeretekkel való felruházása, mely alkalmassá tette és teszi őket – őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként – a maguk termelte mezőgazdasági nyersanyagok feldolgozására és értékesítésére.

 

A képzésre az alábbi feltételek teljesülése esetén jelentkezhetnek az érdeklődők:

 

a.) egészségügyi alkalmasság

b.) eltökéltség a hátrányos helyzetből való kilépésre, a tanultaknak munkában való hasznosítására

c.) iskolai előképzettség: nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség

d.) szakmai alkalmasság:

1. Alapkompetenciák

·         Megérti az olvasottakat

·         Visszaadja az olvasottakat

·         Szöveget leír

·         Használja a négy számtani alapműveletet

·         Számológépet használ

·         Mértékegységeket átvált

·         Az eredmény nagyságrendjét megbecsüli

2. Info-kommunikációs kompetenciák

·         Figyelmet összpontosít

·         Kitartóan figyel

·         Megérti a kapott információkat

·         Kérdéseket tesz fel

·         Válaszokat megfogalmaz

·         Elmondja a véleményét

·         Figyelembe veszi mások véleményét

·         Megérti mások kommunikációját

 

3. Szakmai kompetenciák

·         Egyszerű szöveges vázlatot készít

·         Egyszerű rajzvázlatot készít

·         Méréseket végez

·         Felismeri a sík és térbeli alakzatokat

·         Színeket, színárnyalatokat megkülönböztet

·         Érzékszerveit megfelelően használja

·         Igényli a rendet a környezetében

·         Alapvető higiéniás szemlélettel rendelkezik

·         Megfelelő az állóképessége

·        Tűri a monoton tevékenységet

 

A képzés résztvevői a képzés során az alábbi kompetenciákra tesznek szert:

A vizsgák letételének eredményeként megkapott élelmiszer-feldolgozó OKJ-s és vállalkozói bizonyítvány képessé teszi a résztvevőket arra, hogy önálló élelmiszer-feldolgozó vállalkozókká, vagy –őstermelőkké váljanak. A vállalkozás keretében a kertjükben vagy földjükön megtermelt zöldséget, gyümölcsöt, gabonát, vagy felnevelt tejelő állatok tejét, stb. képesek legyenek saját háztartásukban – az előírt higiéniai feltételek betartása mellett piacon eladható élelmiszerekké (élelmiszer-specialitásokká) feldolgozni, és értékesíteni. Képesek lesznek a vonatkozó higiéniai, élelmiszerbiztonsági és egyéb vonatkozó jogszabályokat betartani.

 

A meghirdetett képzések ismertetése

 

1./ SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: ÉDESIPARI TERMÉKGYÁRTÓ

 

A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Felkészül a munkára

Előkészíti a munkafolyamatot

Alapméréseket végez

Eszközöket használ, gépeket kezel, berendezéseket üzemeltet

Félkész terméket gyárt

Készterméket gyárt

Befejező műveleteket végez

Adminisztrációs munkát végez

 

 

A jelenleg meghirdetett szakképesítésen belül az alább felsorolt részszakképesítések szerezhetők meg:

 

335410101003101 Cukorkagyártó

A cukorkagyártó a gyártás előkészítést követően az alábbi tevékenységeket végzi:

Összeméri, adagolja, begyúrja, homogenizálja az anyagokat. Tárolja, pihenteti a kész masszát, temperálja az anyagokat, önti, adagolja a temperált masszákat, extrudálja, préseli azokat. Darabolja, vágja a masszákat, hűti a formázott anyagokat. Mártómasszával bevonja a korpuszokat. Felügyeli a gépek, berendezések működését, szükség esetén beavatkozik, előkészíti, ellenőrzi a csomagolóanyagokat, csomagolja a készterméket, a készterméket átadja a tároló raktárnak, és/vagy elvégzi a raktározást, a hatályos szabályozások szerint kezeli a képződő hulladékot.

Elvégzi a szükséges méréseket és számításokat, ellenőrzi a technológiai, műszaki paramétereket.

 

335410101003102 Csokoládétermék-gyártó

A csokoládétermék-gyártó a gyártás előkészítést követően az alábbi tevékenységeket végzi:

Tisztítja, kőteleníti a nyersanyagot, szárítja, pörköli a tisztított anyagokat, hántolja, aprítja a pörkölt magokat. Feltárja, nemesíti a masszát, préseli a masszát. Porítja a préselményt, finomítja,habosítja a masszát. Kiszúrja a masszákat. Felügyeli a gépek, berendezések működését, szükség esetén beavatkozik, előkészíti, ellenőrzi a csomagolóanyagokat, csomagolja a készterméket, a készterméket átadja a tároló raktárnak, és/vagy elvégzi a raktározást, a hatályos szabályozások szerint kezeli a képződő hulladékot.

Elvégzi a szükséges méréseket és számításokat, ellenőrzi a technológiai, műszaki paramétereket.

 

335410101003104 Keksz- és ostyagyártó

A keksz- és ostyagyártó a gyártás előkészítést követően az alábbi tevékenységeket végzi:

Habosítja a masszát, ízesíti, színezi a sűrített és a tablírozott masszát, laminálja, selymesíti a masszákat, kiszúrja a masszákat, díszíti, szórja a korpuszokat, süti a formázott tésztákat. Felügyeli a gépek, berendezések működését, szükség esetén beavatkozik, előkészíti, ellenőrzi a csomagolóanyagokat, csomagolja a készterméket, a készterméket átadja a tároló raktárnak, és/vagy elvégzi a raktározást, a hatályos szabályozások szerint kezeli a képződő hulladékot.

Elvégzi a szükséges méréseket és számításokat, ellenőrzi a technológiai, műszaki paramétereket.

 

 

2./ SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: TARTÓSÍTÓIPARI TERMÉKGYÁRTÓ

 

A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Felkészül a munkára

Előkészíti a munkafolyamatot

Alapméréseket végez

Eszközöket használ, gépeket kezel, berendezéseket üzemeltet

Befejező műveleteket végez

Feldolgozza a nyersanyagot

Tartósítja a terméket

Félkészterméket gyárt

Készterméket állít elő

Betartja a tevékenységére vonatkozó törvényeket, rendeleteket, utasításokat

Adminisztrációs munkát végez

 

 

A jelenleg meghirdetett szakképesítésen belül az alább felsorolt részszakképesítések szerezhetők meg:

 

33 541 06 0100 21 01 Gyümölcsfeldolgozó

A gyümölcsfeldolgozó a gyártás előkészítést követően az alábbi tevékenységeket végzi:

Feldolgozásig tárolja a nyersanyagot, válogatást, osztályozást végez, héjeltávolítást, magozást, darabolást, aprítást, passzírozást végez, lényerést végez, szárítást végez. Felügyeli a gépek, berendezések működését, szükség esetén beavatkozik, előkészíti, ellenőrzi a csomagolóanyagokat, csomagolja a készterméket, a készterméket átadja a tároló raktárnak, és/vagy elvégzi a raktározást, a hatályos szabályozások szerint kezeli a képződő hulladékot.

Elvégzi a szükséges méréseket és számításokat, ellenőrzi a technológiai, műszaki paramétereket.

 

33 541 06 0100 31 01 Konzervgyártó

A konzervgyártó a gyártás előkészítést követően az alábbi tevékenységeket végzi:

Aszeptikus tartósítással, biológiai tartósítással, hőközléssel tartósított savanyúságokat, zöldségkészítményeket, befőtteket, és egyéb gyümölcskészítményeket gyárt, gyorsfagyasztott gyümölcskészítményeket, gyümölcsszárítmányokat, félkész termékeket és készételeket, ételízesítőket gyárt. Felügyeli a gépek, berendezések működését, szükség esetén beavatkozik, előkészíti, ellenőrzi a csomagolóanyagokat, csomagolja a készterméket, a készterméket átadja a tároló raktárnak, és/vagy elvégzi a raktározást, a hatályos szabályozások szerint kezeli a képződő hulladékot.

Elvégzi a szükséges méréseket és számításokat, ellenőrzi a technológiai, műszaki paramétereket.

 

33 541 06 0100 21 04 Savanyító

A savanyító a gyártás előkészítést követően az alábbi tevékenységeket végzi:

Biológiai erjesztéssel tartósított termékek, gyártása, a késztermék savanyúságok hőközléses tartósítása, vegyi úton történő tartósítása, töltés légtelenítés, zárás módjai és ellenőrzése a csomagolóedény anyagától függően. Felügyeli a gépek, berendezések működését, szükség esetén beavatkozik, előkészíti, ellenőrzi a csomagolóanyagokat, csomagolja a készterméket, a készterméket átadja a tároló raktárnak, és/vagy elvégzi a raktározást, a hatályos szabályozások szerint kezeli a képződő hulladékot.

Elvégzi a szükséges méréseket és számításokat, ellenőrzi a technológiai, műszaki paramétereket.

 

33 541 06 0100 21 05 Zöldségfeldolgozó

A zöldségfeldolgozó a gyártás előkészítést követően az alábbi tevékenységeket végzi:

Zöldségkonzerveket, -szárítmányokat készít, ételízesítőket gyárt, hőközléssel tartósított főzelékkészítményt állít elő, hőelvonással tartósított zöldségkészítményt állít elő, zöldségpürét, züldséglevet gyárt. Felügyeli a gépek, berendezések működését, szükség esetén beavatkozik, előkészíti, ellenőrzi a csomagolóanyagokat, csomagolja a készterméket, a készterméket átadja a tároló raktárnak, és/vagy elvégzi a raktározást, a hatályos szabályozások szerint kezeli a képződő hulladékot.

Elvégzi a szükséges méréseket és számításokat, ellenőrzi a technológiai, műszaki paramétereket.

 

 

 

3./ SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE: TEJTERMÉKGYÁRTÓ

 

A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

Felkészül a munkára

Előkészíti a munkafolyamatot

Alapméréseket végez

Eszközöket használ, gépeket kezel, berendezéseket üzemeltet

Befejező műveleteket végez

Elvégzi a tej nyerését és kezelését

Savanyított, alvasztott (natúr vagy ízesített) termékeket gyárt

Túrót, túrókészítményt gyárt

Vajat, vajkészítményeket gyárt

Sajtot, sajtkészítményeket gyárt

Ömlesztett sajtot gyárt

Sűrített, porított terméket gyárt

Ultrapasztőrözött féltartós, tartós terméket gyárt

Betartja a tevékenységére vonatkozó törvényeket, rendeleteket, utasításokat

Adminisztrációs munkát végez

 

 

A jelenleg meghirdetett szakképesítésen belül az alább felsorolt részszakképesítések szerezhetők meg:

 

33 541 07 0100 31 01 Friss és tartós tejtermékek gyártója

A friss és tartós tejtermékek gyártója a gyártás előkészítést követően az alábbi tevékenységeket végzi:

Különböző zsírtartalmú fogyasztói tejféleségek gyártása, ízesített tejkészítmények gyártása, különböző zsírtartalmú habtejszín-féleségek gyártása, savanyítás, alvasztás, kefir-féleségek gyártása, natúr és ízesített joghurt-féleségek gyártása, az alvasztó-, sajtkészítő, kultúrakészítő berendezések kezelése. Felügyeli a gépek, berendezések működését, szükség esetén beavatkozik, előkészíti, ellenőrzi a csomagolóanyagokat, csomagolja a készterméket, a készterméket átadja a tároló raktárnak, és/vagy elvégzi a raktározást, a hatályos szabályozások szerint kezeli a képződő hulladékot.

Elvégzi a szükséges méréseket és számításokat, ellenőrzi a technológiai, műszaki paramétereket.

 

33 541 07 0100 31 02 Sajtkészítő

A sajtkészítő a gyártás előkészítést követően az alábbi tevékenységeket végzi:

Friss- és lágysajtok gyártása, félkemény- és keménysajtok gyártása, ömlesztett sajt gyártása, sajtkészítmények gyártása, a keletkező melléktermékek hasznosítása, feldolgozása. Felügyeli a gépek, berendezések működését, szükség esetén beavatkozik, előkészíti, ellenőrzi a csomagolóanyagokat, csomagolja a készterméket, a készterméket átadja a tároló raktárnak, és/vagy elvégzi a raktározást, a hatályos szabályozások szerint kezeli a képződő hulladékot.

Elvégzi a szükséges méréseket és számításokat, ellenőrzi a technológiai, műszaki paramétereket.

 

4./ ÉLELMISZERFELDOLGOZÓ VÁLLALKOZÓI ISMERETEK:

A képzés elválaszthatatlan részét képezi a résztvevők vállalkozási ismeretekkel való felruházása. A vizsgák letételének eredményeként megkapott élelmiszer-feldolgozó OKJ-s és vállalkozói bizonyítvány képessé teszi a résztvevőket arra, hogy önálló élelmiszer-feldolgozó vállalkozókká, vagy –őstermelőkké váljanak. A vállalkozás keretében a kertjükben vagy földjükön megtermelt zöldséget, gyümölcsöt, gabonát, vagy felnevelt tejelő állatok tejét, stb. képesek legyenek saját háztartásukban – az előírt higiéniai feltételek betartása mellett piacon eladható élelmiszerekké (élelmiszer-specialitásokká) feldolgozni, és értékesíteni.

A vállalkozási ismeretek oktatásának részletei:

1. A vállalkozás (kisvállalkozás) stratégiai tervezése

- a stratégia kialakításának folyamata;

- a cég tőkeköltségvetése;

- beruházási változatok értékelése, beruházási döntés;

- a kisvállalkozás életére ható kockázati tényezők, kockázatmenedzselés.

2. A vállalkozás működtetése

- az üzlet finanszírozása;

- költséggazdálkodás, költségelemzés;

- a vállalati hozamok mérése, elemzése;

- egyszerűsített mérleg, eredménykimutatás;

- a nyereség növelésének lehetőségei a mezőgazdasági termelésben;

- főbb pénzügyi mutatók képzése.

3. Üzleti terv készítése

4. Adózási ismeretek

5. Társadalombiztosítás

6. Az agrárszakigazgatás rendszere

7. Kistermelői élelmiszer előállítás, elsődleges feldolgozás és értékesítés szabályai:

- kistermelői élelmiszer-előállítás, elsődleges feldolgozás és értékesítés jogi szabályozása;

- élelmiszerhigiénia;

- a termékek csomagolása;

- a jogszabályban előírt nyilvántartások vezetése;

- a termékek nyomonkövethetősége.

 

 

A Minőség és Menedzsment Kht. Nyírtelek város Önkormányzatával együtt - a jelen projekt keretében - létrehozandó tanműhely és tanlabor  a  nyírtelki lakos résztvevők esetén azzal is támogatni fogja az önálló élelmiszerfeldolgozó vállalkozóvá vagy őstermelővé válást, hogy az otthonukban végzett feldolgozáshoz olyan gépük, berendezésük hiányzik, akkor azt a műveletet a terméken a tanműhelyben elvégezzük, és a szükséges laborvizsgálatokat pedig a tanlaborban elvégezzük.

Ezenkivül pszichoszociális támogatást nyújtunk a résztvevők számára mind képzés, mind pedig a vállalkozóvá válás során a projekt futamidején belül.

A résztvevők mindezek által képessé válnak kikerülni az eddigi hátrányos munkaerőpiaci helyzetükből, képessé válnak saját maguk és családjuk eltartására, és kilépnek a munkanélküli segélyen vagy szociális segélyen „tengődő” csoportból, és társadalmi értelemben is hasznos, értékelhető tevékenységet végeznek. E változás önbecsülést nyújt számukra, és megbecsülést a társadalom részéről, aminek hatására pozitív változás megy végbe személyiségükben is, és követendő életvezetési mintát nyújtanak gyermekeiknek és családtagjaiknak, szűkebb és tágabb környezetüknek is.

 

 

 

Jelentkezés a képzésekre:  folyamatos.

A jelentkezők közül a kiválasztás Nyírtelek Város Önkormányzata, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és mentálhigiénikus bevonásával történik.

A körültekintő kiválasztás célja az, hogy azok kerüljenek be a projektbe, akik nemcsak a képzésben való részvételre, hanem azt követően a tanultaknak saját vállalkozásuk keretében vagy esetleg a munkaerőpiacon való hasznosítására motivációt mutatnak, vagy – a szakemberek véleménye szerint - motiválhatók.

 

A nyertes pályázat keretében megvalósított képzések mindegyike INGYENES volt, sőt a résztvevők bizonyos mértékű ösztöndíjat is kaptak.

A fenntartás alatt a részvétel szintén ingyenes, de ösztöndíjat nem tudunk biztosítani. A képzés költségeihez azzal lehet hozzájárulni, hogy a résztvevők biztosítják alkalmanként a gyakorlathoz szükséges, saját maguk által megtermelt nyersanyagot, amit a gyakorlat végén kész termékként hazavihetnek, de a hozzájárulás nem kötelező.